2008. május 19., hétfő

Kápolnaépités

2004 őszén Gyergyószentmiklósra költöztünk .Telket vásároltunk kápolnaépités céljából.Ugyanis lakásunkban tartottuk az összejöveteleket közel egy évig.A vásárlás után mindjárt hozzáfogtunk az épitkezési dosszié összeállitásához.A telken levő régi,romos házat először lebontásre itéltük,majd mégis átgondoltuk a dolgot,és följavitottuk.Menedék Kápolnának neveztük ,mivel a második világháboru idején kb.30-an rejtőztek el a ház pincéjében és igy menekültek meg fogságtól,haláltól.2005 novemberében megkaptuk a határidős engedélyt új kápolna épitésére.
A régi ingatlannal együtt néhány gazdasági szerszám között 3 fejsze is volt.Mire befejeződött az új Kápolna épitése ezek a hasznos eszközök eltüntek.(nem volt kerités)
Ma új fejszét vásároltunk.Szépet és nagyot a barkácsüzletből. Levittem az új imaházhoz,ahol most már van kerités .
Keresztelő Jánosra gondoltam,aki azt mondta:A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett./ Máté 3:10/
Jánosnak jó fejszéje volt." Mert az Istennek beszéde élő és ható,élesebb minden kétélü fegyvernél....Zsid.4,12
Hogy ki fogja használni az új fejszét?Egyelőre Miki,gyülekezetünk legfiatalabb tagja.Nagyon hüségesen végzi feladatát.Tüzet gyujt,hogy meleg fogadtatásban legyen része az igehallgatóknak.És a fejszénél élesebb fegyvert?....az igét ki fogja hirdetni?
Hisszük,Isten erről is fog gondoskodni.
Az új Kápolna készen.Tágas,világos.Alkalmas hely az összejövetelekre.Imádkozzatok velünk együtt,hogy teljen meg Istent kereső,Őt imádó emberekkel.A Kápolna nem cél,csak eszköz a cél elérése érdekében.

MINDENT ISTENNEK KÖSZÖNÜNK
Betölti szivünket a hála,
Mert felépült Istennek Háza.
Magasan lángol az örömünk,
Mindent csak Istennek köszönünk
Hit és engedelmesség kellett,
Hogy találjunk alkalmas telket.
Kellett sok pénz ,és erős kezek,
Hogy fent legyenek a cserepek.
A jóindulatú emberek,
Adtak pénzt,dolgoztak eleget.
Áldja őket mindig gazdagon
Az, Akié minden hatalom!
Jelképünk kereszt és medence,
Büneinket a Vér mossa le.
Bizonyságtétel a keresztség,
A KRISZTUSÉ minden dicsőség !
Kelt Gyergyószentmiklós 2007 okt.27.
Kápolnaavatás folyó év november 11-én.
Címkék: fejsze 2007-10-30 21:26:00 id. Veress Ernő hozzáaszólás: 0

Nincsenek megjegyzések: